#és akkor

És akkor Varga Mihály visszaszúrt Matolcsynak, de a penge Brüsszelt érte
 

És akkor Varga Mihály visszaszúrt Matolcsynak, de a penge Brüsszelt érte

Újabb asszóhoz érkezett az MNB és a Pénzügyminisztérium közötti gazdaságpolitikai csörte, miközben az infláció nem siet csökkenni. Az ÁSZ elnökéről kiderült, hogy nem állhatja az szja-t, Lionel Messiről, hogy van élet a Barcelonán túl, a felmelegedésről, hogy megfékezhető, ha a politikusok is úgy akarják, egy magyar startupról pedig, hogy pont jókor állt elő műanyagpótló termékeivel. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu


És akkor erős forint helyett újabb csok-kedvezményt kaptunk
 

És akkor erős forint helyett újabb csok-kedvezményt kaptunk

A forint többször is megközelítette a történelmi mélypontját, áttörnie azonban nem sikerült. A héten kiderült, sokan veszítették el az állásukat szeptemberben, 260 ezer forint felett van a nettó átlagkereset, nagy gondba kerülhet az egészségügy, illetve az is, hogy az állam annyi lélegeztetőgépet vett tavasszal, hogy már árusítják őket - ez a hvg.hu heti összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

És akkor megtudtuk, senki sem tud úgy nyaralni, mint Szijjártó Péter
 

És akkor megtudtuk, senki sem tud úgy nyaralni, mint Szijjártó Péter

Hiába volt Magyarországon rövid hetünk, a gazdaság a világban – és persze itthon sem – állt le. Megtudtuk például, hogy a magyar inflációnak Európa-szerte nincs párja, illetve azt is, hogy Szijjártó Péter úgy tud nyaralni egy állami pénzekkel kitömött oligarcha jachtján Horvátországban, hogy közben a dolgozószobájából posztol képeket a Facebookra. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu


És akkor gémeskutakat exportálunk a Szaharába
 

És akkor gémeskutakat exportálunk a Szaharába

Mégsem november elsejétől mentjük a devizahiteleseket, regisztrálni kell az ingyenes készpénzfelvételre, és messzeföldön híres lett a magyar PET-palack! Mi jöhet még? Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor Hernádi kiteszi a lábát otthonról
 

És akkor Hernádi kiteszi a lábát otthonról

Újra kinyílnak az uniós pénzcsapok, Matolcsy még több pénzt önt a bankoknak, és a kormány is szép növekedési terveket sző a jövő évre. Eközben Európában a jelzáloghitelesek megsegítésén dolgoznak. Csak ez a fránya Hernádi-ügy és a rossz időjárás ne lenne! Tippelje meg a hvg.hu-val a tündérmese folytatását!

hvg.hu hvg.hu

És akkor ingyenárammal korlátozzák a szabadságot
 

És akkor ingyenárammal korlátozzák a szabadságot

Az e-útdíjból egy hónap alatt 14 milliárd forinttal lett gazdagabb a költségvetés, igaz, Varga Mihály meglengetett új devizamentési víziója megcibálta a forintot. A nyékládházi benzinkútról 2500 liter gázolajat tankoltak illegálisan, de a Sólyom Airways már egész oldalas újsághirdetéssel keres többbek közt elsőtiszeket. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor Csányi elindul a New York-i maratonon
 

És akkor Csányi elindul a New York-i maratonon

Csányi Sándornak tényleg volt szívműtétje, és valóban agrárberuházásokra költi az OTP-s megtakarításait. A kormány elhalasztotta az újabb devizahiteles mentőcsomagról szóló döntést, de azért Orbán bedobta a luxusáfát - legyen a jövő hétre is gumicsont. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor Matolcsy ajtót mutat Irynának
 

És akkor Matolcsy ajtót mutat Irynának

Megint mentjük a devizahiteleseket, legyűrjük a takarékszövetkezeteket, OTP-pánik a tőzsdén, végleg kiebrudaljuk az IMF-et. És ez csak néhány a mozgalmas hét eseményeiből. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor felszállt egy Tu-154-es a ceglédi kiskertből
 

És akkor felszállt egy Tu-154-es a ceglédi kiskertből

Egy ceglédi kertes házból induló új magyar légitársaság, tilalmi időszakban alkoholt árusító nemzeti dohányboltok, elszegényedő Magyarország, becsődölő német Praktiker, Szász Károlyra bedurcizó Orbán Viktor. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor Orbán bemutatja az Álmok álmodói Agendát
 

És akkor Orbán bemutatja az Álmok álmodói Agendát

Államosítják a takarékszövetkezeteket, két "baráti" magánbankot pedig kistafíroz az Orbán-kormány, mely a magunk mögött héten fogadtatta el gazdasági minisztere második megszorító csomagját. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor Orbán levegőadót vezet be
 

És akkor Orbán levegőadót vezet be

Újabb adóemelés, kormányzati légiflotta, bankcsőddel történő riogatás, az amerikai pénzpumpa leállításának belengetése, földtörvényes botrány a parlamentben és még az első Matolcsy-bankó is megjelent. Emellett pedig a plázákba költözek a magyar gazdák. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor Matolcsyval véget érnek a csaták
 

És akkor Matolcsyval véget érnek a csaták

Nagyobb lett a győri Audi, megszűnhet a roaming díj egész Európában, és a pénzügyminiszter szerint még jó, hogy nem vettünk fel újabb hitelt az IMF-től, mivel jövőre visszafizetjük nekik az egészet. Az MNB-ben viszont folytatódik a tisztogatás. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor a NAV is pitizni fog a trafiknyerteseknek
 

És akkor a NAV is pitizni fog a trafiknyerteseknek

A trafikok megnyitásában is olajozottan működik a nemzeti együttműködés, már a kormány is beavatkozott a nyertesek érdekében. Jön a romkocsmaadó, eltűnik a PSZÁF, tombol az árvíz, és nulla százalékos növekedéssel dübörög a gazdaság. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor Lázár intézi a bizniszt
 

És akkor Lázár intézi a bizniszt

Kikerültünk az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, Orbán Viktor kormányfő már 9 százalékos személyi jövedelemadót vizionált, felröppent a nemzeti italboltok ötlete is, az Európai Unió pedig programot hirdetett a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére. Eurónk viszont még 10 évig nem lesz. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

És akkor a Mészáros család lebucskázott a csúcsról
 

És akkor a Mészáros család lebucskázott a csúcsról

Mészáros Lőrinc megszerezte a Titászt és gyerekeivel gründolt egy tevés vállalkozást, de idén nem övék a legértékesebb cégcsoport. Jellinek Dániel kisebbségi tulajdonosként beszállhat a magyar Auchanokba. A magyar gazdaság jól teljesít, a járműgyártás húzta ki a gödörből, de a BMW még mindig ködösít a debreceni gyár indulása körül. Magyarország a német fegyverek legnagyobb felvásárlója, és egy új, 15 éves orosz gázszerződés birtokosa. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

És akkor Orbánék közbeléptek
 

És akkor Orbánék közbeléptek

Nem okozott meglepetést az MNB, a kormány ismét beavatkozott egy kényes helyzetbe, magához vette a kezdeményezést, amikor megtiltotta a sztrájkot a légi irányítók számára, az OECD szerint nagyon kéne már Magyarországra egy független korrupcióellenőrző szervezet - ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu


És akkor Némethnénél elfogy a palackos gáz
 

És akkor Némethnénél elfogy a palackos gáz

A felcsúti polgármester 800 milliót kaszált, Simicskáék 75 milliárdot, Csányi Sándor titkos tárgyalásokat folytat, és még a palackos gáz is hatósági áras lesz. Mi jöhet még? Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu